A hagyományos nukleáris családot, azaz a szülők és gyermek(ek) együttélését gyakran tekintik a család „normális” formájának, ezzel együtt minden eltérőt „nem normálisnak”. A 2009-es KSH statisztikák szerint a 15 éves és idősebb népesség körében a nőtlenek, illetve a hajadonok aránya 32,3%, az elvált családi állapotúaké 10,7%, a házasságban élők aránya 45,8%. Az egyedülálló szülő ma már nem ritka jelenség, a statisztikák szerint a házasságkötések száma csökken, az együttélések száma nő, a válások mindennapossá váltak. Érdekes ennek tükrében megnézni egy (!) 1970-es tanulmányt az USA-ból, amely a válások arányának növekedésével annak társadalmi következményeire hívja fel a figyelmet. (Lásd: Jane K. Burgess (1970): The Single-Parent Family: A Social and Sociological Problem, The Family Coordinator, Vol. 19, pp. 137-144). A cikk összegzi az egyszülős családok problémáit, hangsúlyozza kirekesztettségüket, társadalmi megbélyegzettségüket, hiszen mint megállapítja, sokan nem szívesen tartanak kapcsolatot elváltak családjaival. A válás következményei között sorolja a következő változásokat: az érzelmi/szexuális élet változása, a gyerek-szülő kapcsolat átalakulása, a család megváltozott anyagi helyzete. Továbbá a legnagyobb problémának valószínűsíti azt a negatív attitűdöt és magatartást, amit a társadalom mutat az egyedülálló szülők felé, és amit a tömegmédia is visszatükröz.
Talán erős a párhuzam, de manapság hasonlóképp foglalkoznak, hasonló kutatásokat végeznek az egynemű kapcsolatban élők családjaival kapcsolatban. A kutatások szerint egyébként (Lásd pl. H.M.W. Bos, F. van Balen, D.C. van den Boom (2005): Lesbian families and family functioning: an overview, Patient Education and Counseling, Vol. 59, pp. 263–275) a hetero- és homoszexuális családok hasonlóak a gyermek fejlődése és a szülői feladatok ellátása szerint, de utóbbiak életét megnehezíti a társadalmi stigma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése